Nem tudom ki hogy van vele, de én az első gyermekemnél megfogadtam, hogy naplót fogok vezetni a fontos napi dolgokról, történésekről.

Mivel soha nem éreztem késztetést az írásra, meg kell mondjam elégedett voltam magammal, mert elég sokáig sikerült sok mindent feljegyeznem a fiam első évéből, amit nagyon jó visszaolvasgatni együtt, ő is nagyon élvezi.

A szándék most is megvan bennem és mivel ez a napló nagyobb nyilvánosságot kaphat, talán nem fogom elhanyagolni és csak egy összetett mondatban leírni, hogy milyen tüneményesen cuki az én második kisfiam.

Már nincs két hét a szülés kiírt időpontjáig, de tulajdonképpen még most sem fogtam fel, hogy nemsokára lesz még egy gyerekem.

A lépés úgy jött ki, hogy viszonylag sokáig dolgoztam. December 31-én volt az utolsó előadásom a színházban, előtte még Londonban leforgattuk Gothár Péterrel a Hét kis véletlen c. film utolsó jeleneteit, aminek a nagy részét nyáron forgattuk.

 Kép: Rezes Judit saját tulajdona 

És egyszercsak itt volt január, munka nélkül. Fura érzés volt, de nagyon sok tervet szövögettem az utolsó időszakokra.

Először is, kicsit át kellett alakítani a lakásunkat, újra előszedni a babacuccokat, rákészülni az új fejezetre.

Megmondom őszintén, magam se gondoltam volna, de nagyon nehezen váltam meg a színháztól.

Kép: Katona József Színház 

Pedig az előző évadban már azt éreztem, hogy olyan csömöröm van, hogy akár évekig sem bánnám, ha nem kéne dolgoznom, de egy hónap sem múlt el és már újra a régi szerelmes érzés fogott el iránta.

Így amire mindig is vágytam, de évad közben sajnos a sok előadás miatt nem tudtam megtenni, előadásokat néztem időnként.

Fiam is örült a több közös időnek, nagy várakozás volt benne is, hogy milyen jó lesz ha otthon leszek esténként, aztán egyszer csak unalmas lettem.

Annak is örültem, hogy végre tudtam találkozni a barátaimmal. Jó volt nagyokat beszélgetni egy-egy ebéd mellett,vagy otthon lenni vidéken a családdal nagymamám 96. születésnapján, amit szintén nem tehettem volna meg, mert a Széljegyet játszottam volna aznap este a Kamrában.

És a sport! December közepéig nagyon jól csináltam. Heti három alkalommal tornáztam. Ezt a terhességem elején megfogadtam, hogy nem adom fel. Az előző várandóságom alatt nem mertem nagyobb edzéseket végezni, viszont a terhes tornák nem voltak elegendőek számomra.

Most úgy voltam vele, hogy addig amíg tudom csinálni csinálom, de amint jelez a baba vagy a szervezetem, visszaveszek. Így is történt. Igaz, január elején van a szülinapom, akkor még egy fittness bérletet kértem ajándékba, de már csak egyszer vagy kétszer mentem el. Hiányzik a sport, biztos azért is, mert táncos múltam miatt a mozgás mindig is része volt az életemnek, de ezt is el kell fogadni, hogy most kihagyok pár hónapot. Most pihenek és lecsendesítem magam körül az életet. 

Szóval itt vagyok a finisben, már majdnem elkészültem mindennel, jut eszembe a kórházba most már be kéne pakolni a csomagot, mert mégiscsak...De most, másodszorra is, ha már a vége nem is olyan kellemes, de nagyon szerettem és szeretem ezt az állapotot, meg is kértem a picit, hogyha nem bánja, ebben az utolsó alig két hétben még maradjon bent, hadd élvezzem ki teljesen a készülődést.

Aztán meg, hát fogalmam sincs, de majd lesz valahogy...és már négyen leszünk. Nem aggódom, Misi megmondta, hogy nagyon jó kis család leszünk! És én hiszek neki.