Kisvárosban nőttem fel, majd Miskolcon is kertes házban éltünk, így a természet közelsége az egész gyermekkoromat végigkísérte. Laktam az Alföldön, a síkságon, majd a Bükkben, a hegyekben. Emlékszem, Hajdúnánáson gyakran kimentünk a határba, és az összegyűjtött szénabálákon fogócskáztunk. Még ma is érzem, hogy marta az esti fürdővíz a kicsípett bőrömet, de persze nem mondhattuk el anyuéknak, mert akkor balhé lett volna belőle. 

Miskolcon a 36-os számú általános iskolába jártam, ami szinte az erdő mellett helyezkedett el, így adott volt, hogy szombatonként Tünde tanárnő vezetésével kirándulni jártunk. A bátyámmal is rendszeresen mentünk hegyet mászni, fürödtünk a lillafüredi Hámori-tóban, és nagyon sokszor bányatavakhoz, a Tisza holtágához mentünk úszni. A strandon sosem éreztem olyan szabadnak magam, mint ezeknél a tavaknál. 

Fotó: Unsplash.com

Azt hiszem, ezek azok az emlékek, amik miatt “védem” a környezetet. Az adóm 1%-át is mindig környezetvédelemmel foglalkozó szervezetnek ajánlom fel, szeretném hinni, hogy ezzel is segítek.
Emlékszem arra a pillanatra, amikor megfogadtam, hogy soha nem fogok szemetelni, és bár fiatal felnőttként nem ez volt a legfontosabb dolog az életemben, ahogy anyuka lettem, újra elkezdtem figyelni rá. Gyerekkoromban minden sokkal egyszerűbb volt. Ha a szüleim elküldtek boltba, szatyrot vittem magammal, és most újra ezt teszem. Bár volt egy rövid átállási idő, amikor sorozatosan elfelejtettem elvinni magammal, de ilyenkor is mindig megpróbáltam inkább kézben vagy zsebben szállítani az árut, minthogy zacskót kérjek. Néha elég viccesen néztem ki… :)

Mindig ügyeltem arra, hogy elegendő folyadékot igyak, emiatt naponta 6 darab fél literes vizet biztosan megittam. Borzasztó! Nem is értem, hogy miért nem tűnt fel nekem, hogy mennyi műanyag palackot használok el vízivásra… Ezt itthon egy beépíthető vízszűrővel oldottam meg, ha pedig elmegyek valahova, mindig kulacsot viszek magammal. Imádom a hangulatlámpákat, ráadásul már óriási belőlük a választék, de ezek miatt is vívódom magamban. Fölöslegesen miért égjen a lámpa? A színházban is rossz érzés, hogy az öltözőkben és mosdókban minden lámpa fel van kapcsolva. Egy ideje mindig szólok érte, mert nem tudom nézni és hagyni. Remélem, nem idegesítek vele még annyira senkit, de lehet, hogy eljön annak is az ideje.

Fotó: Unsplash.com

A ruhatáramat is próbálom úgy kialakítani, hogy minél kevesebbet vásároljak, bár tény, hogy az elmúlt egy évben az alakom változása miatt ez elég nagy kihívás volt. Szerencsére eltekintve egy-két ruhadarabtól, amit mindenképpen be kellett szereznem, megoldottam a jelenlegi készletemből. Nagyobb kihívást jelent most a szoptatás időszaka alatt, hogy mit vegyek fel, hogy ne legyen macera. Szerencsére Gáspár ruháit megoldjuk a családból. Misi minden kinőtt ruháját elraktam, és ő is sok mindent örökölt az unokatesóktól. A pelenkából és a popsitörlőből a Bambot használom. Az én gyengeségem, hogy nem tudok átállni teljesen a mosható pelenkára, ezért örültem, amikor ráakadtam erre a márkára. Nem elég, hogy maguk a termékek kiváló minőségűek és védik Gáspár érzékeny bőrét, a gyártási folyamat során szinte egyáltalán nem keletkezik semmilyen hulladék, és az alapanyagokat is fenntartható forrásból szerzik be.

Mióta felfedeztem a csomagolásmentes boltokat, sok mindent onnan szerzek be. Az élelmiszereken kívül a mosogató-, mosó- és tisztítószereket is, de sorolhatnám még. Ezek apró odafigyelések, de amit meg tudunk tenni, azt tegyük meg! Ne kényelmesedjünk el! Itthon van egy befőttes üveg arra az estre, ha valaki műanyagozacskót vagy palackot hoz haza, be kell tennie 200 forintot. Nem mondom, hogy üres az üveg, de működik. :) A múltkor egy herbaházban vásároltam, és hogy ne keveredjenek össze a már megvásárolt termékek, azokat külön-külön műanyag zacskókba rakták. Mikor szóltam, hogy nem kérek zacskót, azt válaszolták, hogy ez kötelező, máshogy nem tudják megoldani. Életemben először tettem panaszt egy boltban az illetékesnél, aki bár nagyon kedvesen végighallgatott, azt a választ adta, hogy ez a főnöki utasítás, de majd megpróbálnak kitalálni valamit. Mindezt persze olyan hangnemben, mintha valami kis hülyegyerek lennék, de ennek ellenére sem bántam meg, hogy szóltam.

Fotó: Unsplash.com

Amire nagyon vágyom, hogy legyen egy kis kertem, ahol a legalapvetőbb zöldségeket meg tudom termeszteni magunknak. Tavasztól őszig többnyire kapjuk otthonról a zöldségeket és a gyümölcsöket, így tudom, hogy mennyire más ízük van, mint a boltban vásároltaknak. Persze tisztában vagyok vele, hogy mekkora munka van egy kerttel, nincsenek illúzióim: a sok munka mellett nehéz fenntartani. Ha sikerülne, nagyon boldog lennék, és egy komposztálót is mindenképpen kialakítanék. Most már nagyon sokszor lehet hallani, és egyre drasztikusabban fogalmaznak az éghajlat változás veszélyéről. Sok embertől hallom, hogy nem mi tehetünk róla, mi úgysem tudunk változtatni semmit. Kevesek vagyunk hozzá. Lehet, hogy így van, lehet, hogy mi nem tudjuk megakadályozni az esőerdők kivágását, de persze ha meg sem próbáljuk, akkor tényleg nem fog változni semmi.

Fotó: Unsplash.com

Miért ne tudnánk lecsökkenteni a szemét termelésünket? Biztos, hogy mindenre szükségünk van, ami éppen a kosarunkban van? Nincs még egy hasonló ruhadarabunk otthon, amit már régen vettünk fel? Meg lehet állni egy pillanatra, és átgondolni ezeket. Szerintem érdemes!