Gáspár hat hónapos lett. Istenem! Már fél éve itt van velünk, felforgatva eddigi életünket. És milyen jó ez így!

A kép Rezes Judit saját tulajdona.

Borzasztó, hogy milyen közhelyesen rohan az idő. Emlékszem, amikor még csak tervezgettük, milyen jó lenne még egy baba. Hol van az már! Az a szinte fájdalmas hiányérzet. A várakozás, hogy mikor jön már. Aztán, amikor megtudtam, hogy már tényleg itt van, majd az azt követő első rémület, hogy hogyan lesz ezután. De végül mégis milyen természetes és egyértelmű volt minden.

Próbálok vicces történetekre visszaemlékezni, de nem jut eszembe semmi…

Vagyis de, eszembe jutott! Misivel utaztunk az autóban, kérdezte, hogy mikor lesz kistestvére (már sokadik alkalommal). Általában azt mondtam neki, hogy amikor majd Ő akar, akkor jön el hozzánk. De most ezzel nem elégedett meg, és segítségül hozzátette, hogy egyek sokat, akkor megnő a hasam, és így akkor már ott lesz a baba.

Misi nagyon sokat változott ez alatt a hat hónap alatt. Eleinte őt is megviselte a változás természetesen, ugyanúgy, mint mindenkit. De lehetett látni, ahogy napról-napra beleérik a báty szerepbe. Nagyon jót tett neki, hogy lett egy testvére. Hiszem, hogy ők jó testvérek lesznek. Mindkettejüknél lehet érezni, hogy valahol mélyen bennük van. A picin is, ahogy mosolyog a bátyjára, és nevet, mikor együtt játszanak.

A kép Rezes Judit saját tulajdona.

Azt gondolom, hogy életem legboldogabb szakaszát élem most. Valahogy minden és mindenki megérett, beérett mostanra. Jó lenne megtartani ezt az érzést, vagy legalábbis jó sokáig vigyázni rá.

Mennyi kétség volt bennem még Gáspár születése előtt! Hogy egészséges lesz-e? Vagy, amikor kiderült, hogy fiú lesz ő is, mennyit szorongtam, hogy hogyan lesz ez? Hogyan fogok tudni szeretni még egy kisfiút? Hogyan lesz képes a számomra tökéletes Misihez felnőni? Mennyi felesleges szorongás! Könnyedén megoldódtak ezek is. Van hely a szívemben még egy fiúnak, mert a szívem automatikusan megnőtt a szülést követően. És ez semmi fájdalommal nem járt, sőt azt mondták, ez teljesen természetes.

Gáspár világrajövetele után pár órával már a sokktól kijózanodva láttam, ő is tökéletesre sikeredett. És micsoda boldogság volt megtapasztalni két hónap után, hogy tényleg vannak olyan pici babák, akik alszanak éjszaka. De, ha ez csak két hónapig tartott, az se baj. Boldogan emlékszem vissza azokra a szép időkre. Ugyanis egy hónapja már megint nem alszunk. Megy a kísérletezés, hogy talán már a tej nem elég, vagy jön a foga, esetleg a mozgásfejlődése miatt túlterhelt az idegrendszere. Kicsit én is azt érzem,hogy az idegrendszerem túl van terhelve. Nehéz ez az éjszakai nem-alvás, vészesen fogynak a tartalékaim.

A kép Rezes Judit saját tulajdona.

Egy ideje próbálkozunk a hozzátáplálással. Misinél is akkor kezdtem el, amikor láttam rajta, hogy nagyon érdeklődik az ételek után, és minden simán ment. Gáspár is kinézi már egy ideje a szánkból a falatokat, ezért gondoltam, elkezdhetjük lassan. Milyen ideális, ennyi idénygyümöcs és -zöldség mellett! Dinnyével kezdtem, a levével. Imádta! Úgy kanalazta, jó volt nézni. Aztán megkóstóltattam vele a pépes részét. Az már nem jött be neki. És ezek után már semmi. Se lé, se pép. A kezdeti lendület megtorpant. Most egy kicsit várok, aztán majd próbálkozunk újra. Nem sietünk. Én imádok szoptatni, ő imád szopizni. Harmóniában vagyunk.

Mindemellett annyi minden érdekli! Fantasztikus látni, ahogy nyílik a kis értelme (Jézusom, a Hóhérok című előadásban pont egy ilyen mondatot mondok). Nagyon nagy az akaratereje és erős. Addig küzdött éjjel-nappal, amíg fel nem állt. Pedig nem könnyítettem meg neki, mivel mindenki figyelmeztetett, hogy nem szabad még felállnia, inkább másznia kell sokat. Próbáltam visszatartani, de ha egyszer nem hagyta, mit csináljak? Mindenesetre most, hogy ez már megy neki, azt látom, kicsit megnyugodott, és elégedett ezzel a teljesítményével. Nem kell aggódni, nem fog holnap elindulni.

A kép Rezes Judit saját tulajdona.

Jajj, amit még mindenképpen le akarok írni, hogy megmaradjon - bár nem hiszem, hogy valaha is elfelejteném - van nekem egy 96 éves nagymamám. Hál Istennek csodálatos egészségnek örvend. Fanasztikus volt látni, milyen jól megvannak egymással! Igaz, labdát már nem tud dobálni Gáspárnak a trambulinba, mint Misinek tette pár évvel ezelött, de nagyon jó kis játékpartnerei egymásnak.

A kép Rezes Judit saját tulajdona.

Nekem is az volt a nagyi, mikor még kicsi voltam. Eljátszottuk az összes klasszikus, romantikus mesét. Természetesen én voltam a királylány, ő pedig minden más: a gonosz mostoha, a testvér, a vadász vagy épp a királyfi. Boldog vagyok, hogy a gyermekeim életében részt tud venni, és ő is boldog négy fiú dédunokájával. Készítettem velük egy fotót Gáspár születése után. Nagyon szeretem azt a képet, ahogy körülállják Dédit. Mindegyik gyerek egy-egy orgonasíp.

A család a legjobb dolog a világon, ebben biztos vagyok. Erre jöttem rá, kis kitérők után, 42 évesen.