Gyerekkoromban volt egy kvarcjátékom, egerek hullottak az égből és én voltam a macskával, akinek el kellett kapni a kis cukikat. Karácsonyra kaptuk bátyámmal. Néha játszottam vele, de nem kötött le túlságosan.  Ezzel ki is fújt a számítógépes játékokkal való kapcsolatom, mivel számítógépem nem is volt, most is csak egy laptopom van.

Talán emiatt nekem kétszer annyira nehéz megértenem és elfogadnom, ami most folyik a világban és a gyerekek körében. Őrület, hogy csak ezzel tudnak játszani. „Anya unatkozom, add ide a telefonodat...” Borzasztó ideges tudok lenni. Tulajdonképpen a fiammal két éve ezen vitázunk, veszekedünk, időnként kiabálunk egymással. A „megígérem... betartom...” kezdetű mondatok teljesen értelmüket vesztették. A „várjál...mindjárt...” válaszok arra a kérésre, hogy „most már add ide, kapcsold ki”, olyan kémiai reakciót indítanak el bennem, amit nem mindig tudok megállítani és robbanok. Az se tett jót, hogy az édesapja máshogy viszonyult ehhez a problémához, amit gyorsan ki is használt az én leleményes kisfiam.

FOTÓ: PIXABAY.COM

Értem én, hogy kikerülhetetlen, és elhiszem, hogy vannak olyan játékok, amik fejlesztenek. Bár, ahogy látom a környezetmben, nem feltétlenül azokkal szeretnek játszani a gyerekek. Tudom, hogy az egyetlen megoldás a következetesség és mértékletesség. Megtiltani nem lehet, de mindenképpen határt kell szabni. Hallottam olyan gyerekekről, akik elsőre abba hagyják a gépezést, ha szólnak nekik. Ez is olyan városi legendának tűnik, mint az, hogy egy csecsemő végigalussza az éjszakát. Nemcsak az alkudozások nehezek, de a levezető része is, amikor már befejezte. El kell telnie egy kis időnek, amíg mással is tud foglalkozni és visszatér hozzánk. Ez egyrészről érthető, másrészről elég félelmetes. Mostanában már érzem a fiamnál, hogy kezdi megérteni az álláspontunkat és képes kompromisszumra, a következetesség kezdi meghozni gyümölcsét. Segített az is, hogy a foci mellett karatéra kezdett járni, amit imád. Most ez került az első helyre, minden más utána jön.

Pár nappal ezelőtt már Gáspár is magához kaparintotta a tévé távirányítóját, igaz most még csak szopogatni szeretné. Akkor gondoltam bele, hogy mindez a nyavalygás újra kezdődik majd. Talán már több tapasztalatunk lesz, de biztosan újabb problémák is fognak felmerülni. A két gyerek között 8 és fél év van. Nehéz lesz beadni Misinek, hogy azért nem tudja bekapcsolni a tv-t mert a teletolit (így hívta a távirányítót) elvitte a tévémanó. Ezt a dumát alkalmaztuk, mikor kicsi volt. Bár elég hamar rájött, hogy máshogy is be lehet kapcsolni, és a konnektorba is vissza lehet dugni a dugóját. Szóval, nagyon ki kell találni, hogy Misi mikor mit néz, mivel játszik, hogy tudjunk Gáspárra is vigyázni.

Persze, nem akarok álszent lenni, gyerekkoromban én is rengeteget tévéztem. Nem volt ennyi választási lehetőségünk a műsorok között, mint most, de akkor jöttek be a videók. Emlékszem egy ausztriai nyaralás alkalmával Bécsből hoztunk egy videó lejátszót. Amikor először megnéztem a Dirty dancinget, azonnal újra le akartam játszani, csak azt sajnáltam nagyon, hogy már ismerem a történetét. Az akkor elérhető, hangalámondásos verzió volt (egy pasi szenvtelenül darálja magyarul a szöveget), de ez sem érdekelt, imádtam! Vagy a Grease... Egy este szerettem volna megnézni, de másnap suli volt és anyukám már nem engedte. Azt javasolta, hogy onnan nézzem meg, amikor Sandy már dögösen jön vissza a végén. Én nagyon kiakadtam, hogy hogy lehet ilyen barbárságot elkövetni ezen a filmen. Ezt csak egyben lehet megnézni, részletekben semmiképpen. Még a bátyámra is emlékszem, ahogy ott mosolygott kajánul rajtam. A végén nem néztem meg semmit aznap este belőle. Lehet, hogy anyu is elgondolkozott azon néha, hogy mi lesz ennek a sok tévénézésnek a vége?

FOTÓ: PIXABAY.COM

Álmodozó voltam, sokszor találtam ki történeteket és a filmekkel, mesékkel is bele tudtam feledkezni egy másik világba. Volt egy játékom: bekapcsoltam a tévét és mértem, hogy mennyi idő alatt veszem fel a film történetének fonalát. Elég jó időket futottam. Azt hiszem ez a filmeket is minősíti, hogy mennyire sablonosak voltak.

Manapság nem nagyon van időm tévét nézni, és úgy látom, hogy mai filmekből, számítógépes játékokból teljesen eltűnt a naivitás. Szeretném megóvni a gyermekeimet, de ugyanakkor nem akarok házisárkány sem lenni. 

Meg akarom érteni ezeket a játékokat, hogy megértsem a fiamat is. A nyáron egy barátjával készítettek egy filmet. Szinte egész délután ezzel foglalkoztak, és fantasztikus dolog lett belőle. Ettől nem féltem, ebből rengeteg kreatív dolgot tud tanulni.

A szabályokból nem engedek. Hétköznap nincs se tévé, se telefon. Szeretném, ha az a kevés idő, amit együtt töltünk, az valóban rólunk szólna. Evés közben sincs semmi. Se otthon, se étteremben. Hétvégén lehet kütyüzni, de azt is egy időkorláton belül. Szombaton mozi est van, itthon készített pattogatott kukoricával. Sok a szabály, de  jöhetnek azért a kis kihágások is, telefonon zenehallgatás ilyesmi, ezek néha beleférnek.

Misi 12 évesen kap telefont. Jézusom! Gáspár vajon akkor hol fog tartani ebben a kérdésben?

Nem könnyű a 21. században anyukának lenni....