De hamar elillant ez az év. Már december van, sőt már mindjárt itt a karácsony. Mi meg ülünk a dobozok között, és az ajándékok egy része még nincs meg. Kapkodás van. Rohanás a gyerekkel. Szegény meg csak tűri, de mit is tehetne?

Anyu mondta valamelyik nap, hogy ne idegeskedjek, hiszen örülni kell, hogy mindjárt karácsony. Az eszemmel tudom, de mégis olyan könnyen bele tud az ember bonyolódni a készülődésbe. Talán mert mindenki tökéletes ünnepre vágyik, és ráfeszülünk a tennivalókra.

Azt megfigyeltétek már, hogy ilyenkor év vége felé rég nem látott ismerősök jelentkeznek be, hogy milyen jó lenne találkozni, beszélgetni? Én magam is vágyom a társaságukra. Ilyenkor úgy irigylem az embereket, akik egy étteremben, presszóban üldögélnek a barátaikkal, a rokonaikkal és beszélgetnek, nevetgélnek. Nekem az év vége mindig nehéz, amikor teljes gőzzel a színházban dolgozom, akkor azért nincs időm, vagy nagyon nehéz kilogisztikázni. Most pedig a picivel nehéz megoldani. Tavaly különleges év volt, amíg Gáspár a pocakomban volt, már nem dolgoztam annyit, ki is használtam. Úgyhogy ezt az élményt ki is pipálhatom kb. 5 évre. Sőt, tavaly már novemberben meg voltam az ajándékokkal. Milyen büszke voltam magamra!

Terhesen annyira tettre kész voltam, tele voltam energiával, boldogság hormonokkal.

Olyan igazságtalanság, hogy most, mikor végre itt van velünk Gáspár elmondhatatlanul fáradt vagyok. Nagyon sokszor megijedek, hogy az agyam mennyire nem működik. A kedélyem meg állandóan ingadozik. Jó lenne, ha a terhességi energia és boldogság mindig velem maradna!

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Nagyon szeretném, a jól sikerülne Gáspár az első karácsonya. Tudom, hogy még nem fog fel semmit az egészből, de akkor is nagyon odafigyelek mindenre, például figyelmeztetem a többieket, ha előtte akarják megbeszélni, hogy mit kapjon ajándékba. Szeretném, ha részese lenne a csodának, nem akarom, hogy „tudja”, ezért én is szívesen „titkolózom” előtte.

A színházban volt egy kis műsor, ahol találkozott a Télapóval, de nem volt semmi különösebb reakciója. Itthon pedig a csizmákba rakott a Mikulás kis ajándékokat a gyerekeknek. Gáspár szerintem azt se tudta, hogy van csizmája...sőt azt se, hogy mi az a csizma...

Mindenesetre az első találkozás a hóval sem váltott ki belőle túl nagy reakciót. Bár nem is tudom mit vártam. A félórás öltözködés (na jó, kicsit túlzok) után, amit nagyon utál, tíz perc négykézláb mászkálás a hóban, majd ennyi. Ugyanis azt a kesztyűt – ami a Misié volt és gondoltam, hogy jó lesz neki is, minek vegyek újat – két perc alatt leszedte, és onnantól soha többé nem engedte visszaadni a kis kezecskéjére. Pedig mi még élveztük volna a havat, akartunk neki hóembert építeni, amit édesapja el is készített, de az sem hatotta meg.

Nekem a kedvenc évszakom a tél. Minden téli sportot imádok, legfőképpen a síelést, amit Misi és Győző sajnos nem élvez annyira. Emiatt elég csalódott vagyok, és most már csak Gáspárban bízom. De a teljes érdektelenség, amit eddig mutat nem igazán nyugtat meg. Még a szánkózás ugyan hátra van, hátha az szeretni fogja! És nem akarok igazságtalan lenni, mert Misi is kezd rákapni a tél ízére, a korcsolyázást idén kifejezetten élvezi.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Ha nem lenne elég az otthoni karácsonyi készülődés, jól időzítik az év végére a gyerekek különböző vizsgáit és bemutatóóráit. Ezekre is készülni kell, és nem utolsó sorban odajutni... Megesett, hogy a karácsonyi kézműves foglalkozásra Gáspárral tudtam csak elmenni, így sok mindent nem tudtam csinálni. De Misinek fontos volt és jól esett, hogy ott voltunk. Valószínűleg a karácsonyi műsorra is az öccsével megyünk. Első kis színházi élménye lesz, ha nem fog aludni, ugyanis az igazi első színházi előadását átaludta. Idén Misi osztálya a Holle anyó című darabot adja elő, amiben a fiam a kakast játssza. Kíváncsian várom.

Azután lesz még a karate vizsga, ami egy nyílt óra lesz. Azt sem tudom, hogy fogom megoldani, de nagyon szeretnék elmenni. Nemrég voltunk versenyen, ahol Misi első helyezést ért el.  Nagyon büszke vagyok, ott szeretnék szurkolni neki!

Szóval bőven van még dolog Szentestéig. A szünetben idén is utazunk egyik nagyszülőktől a másikig. De a mi karácsonyunk így teljes. És ilyenkor már mi is el tudjuk engedni magunkat, eszünk, iszunk, lazítunk.

Csak előtte az a másfél hónap...na az a kemény!